A kerekegyházi Katona József Művelődési Ház 2012-ben ünnepli fennállásának 50., a Tavaszi Szél Népdalkör 40., a Nyugdíjas Klub 30., az Életmód klub pedig 10. születésnapját.
Ezért ebből az alkalomból egy nagyszabású rendezvényt, kiállítást szeretnénk összehozni az eltelt 50 év dokumentumaiból, fotóiból, emléktárgyaiból.
Önkormányzatunk közfoglalkoztatás keretében 2012. június 30. napig közbiztonsági kisegítőként foglalkoztatja Andó Lászlót is. Ebben a munkakörben feladata többek között a hivatalos és közfeladatot ellátó személyek munkavégzésének támogatása, a közvagyon védelme és Kerekegyháza közbiztonságának erősítése. A tisztelt lakosok, érintettek közbiztonsággal kapcsolatos jelzéseiket, észrevételeiket a 70/334-26-35-ös telefonszámon tehetik meg felé!
A Bács- Kiskun Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja Munkahelyteremtés 2012 elnevezésű fórumsorozatot szervezett megyénk számos településén.
Településünkön elszaporodtak a kóborló ebek, mely az iskola környékén már sérüléseket is okoztak!
Felhívjuk az ebtulajdonosok figyelmét, hogy kutyáikat felelősségteljesen tartsák. A kutya által okozott kárért és esetleges sérülésekért mindig a gazda felel, szabálysértési eljárás indítása esetén 50 ezer forintig terjedő bírsággal is sújtható a tulajdonos, aki a felügyelete alatt álló kutyát a település belterületén felügyelet nélkül bocsátja közterületre, szájkosár és póráz nélkül szállítja, harapós kutyáját nem zárt helyen tartja.
Ne engedjék kutyáikat szabadon kóborolni, a környezetünkben élők biztonsága érdekében!
Polgármesteri Hivatal
Pályázat - bölcsödevezetői (magasabb vezető) munkakör betöltésére
Kerekegyháza Város Önkormányzatának képviselő-testülete (6041 Kerekegyháza, Fő u. 47/a.) pályázatot hirdet a Kerekegyerdő Bölcsőde (6041 Kerekegyháza, Erdő u. 31/a.)
bölcsődevezetői (magasabb vezető) álláshelyének teljes munkaidőben történő betöltésére.
Pályázat - óvodapedagógusi munkakör betöltésére
A kerekegyházi Napközi Otthonos Óvoda (6041 Kerekegyháza, Rákóczi u. 70.) pályázatot hirdet óvodapedagógusi munkakör álláshelyének teljes munkaidőben történő betöltésére.
Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. február 15-i ülésén az alábbi rendeleteket fogadta el
Kerekegyháza Város Önkormányzata és a Kerekegyháza-Fülöpháza-Kunpuszta-Kunbaracsi Református Társegyházközség tisztelettel meghívja Önt és kedves családját a KOMMUNIZMUS ÁLDOZATAINAK EMLÉKNAPJA tiszteletére rendezett a XX. századi diktatúrák áldozatainak emlékére állított kopjafa megkoszorúzására és az azt követő filmvetítésre.
Időpont: 2012. február 24. péntek 18 óra.
Értesítjük a Kedves Szülőket, hogy az iskolai, óvodai, bölcsődei beiratkozások időpontja: 2012. április 2. (hétfő) és április 3. (kedd), 8-tól 16 óráig.
Környezetvédelmi termékdíj
Akik a korábbi években a csomagolás révén voltak a környezetvédelmi termékdíj kötelezettjei, 2012. január elsejétől mentesülnek a termékdíj kötelezettség alól. Ugyanis az új szabály értelmében, amikor a környezetvédelmi termékdíj köteles csomagolószert megvásárolják, az után a termékdíjat már a forgalomba hozó megfizette.
Monitoring adatszolgáltatás
A támogatások elnyerésének feltételei között a monitoring adatszolgáltatás is szerepel. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból támogatott intézkedések monitoring adatszolgáltatási rendjére vonatkozó részletes szabályokról a 18/2009. (III. 6.) FVM rendelet szól. Monitoring adatszolgáltatásra mindenki kötelezett, aki az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból finanszírozott támogatásra vonatkozóan jogerős határozattal rendelkezik 2011. év végéig.
Ideiglenes diákigazolvány helyett sorszámozott igazolás - mást nem fogadhat el a vonatokon a jegyvizsgáló
Változott a diákigazolványok kiállítását és felhasználását szabályozó jogszabályi környezet, amely érinti a vasúti utazások során tanulói kedvezményeket igénybe vevő utasokat. Ennek megfelelően az igényelt, de még el nem készült diákigazolványok megérkezéséig az oktatási intézmény a diák kérésére egy – a kormányrendeletben meghatározott adattartalmú, eredeti aláírással és bélyegzővel ellátott, sorszámozott – igazolást ad ki ideiglenes diákigazolvány helyett. Az igazolás a diákigazolvánnyal egyenértékű és 60 napig érvényes.
A következő hírekkel bővült az Elektronikus Bűnmegelőzési Osztály Információs Rendszere:
1. Felelős állattartás télen is!
2. Gépkocsi feltörés megelőzése
3. Téli sportbalesetekről és azok megelőzéséről
100 millió forinttal támogatja az EDF DÉMÁSZ a Magyar Máltai Szeretetszolgálat hátralékkezelő programját.
Az EDF DÉMÁSZ, mint felelős villamosenergia-szolgáltató, elkötelezett a nehéz anyagi körülmények között élő fogyasztók védelme mellett. Társaságunk célja segíteni, hogy a villamosenergia-szolgáltatás, mint alapvető szükséglet, a legszegényebb társadalmi csoportok számára is elérhető legyen. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat 2012 februárjában induló hátralékkezelő programját 100 millió forinttal támogatja az EDF DÉMÁSZ.
A Katona József Művelődési Ház csoportos színház buszt szervez a TRÓJA című előadásra a Komáromi Lovas Színházba 2012. május 26-án, szombaton.
A hatékonyabb, költségtakarékosabb és ügyfélközpontú területi közigazgatás megteremtése érdekében a Kormány megkezdte a járás, mint az állam szervezetének legalacsonyabb szintű területi és szervezeti egysége kialakítását, amelynek érdekében meghozta a járások kialakításáról szóló 1299/2011. (IX.1.) Korm. határozatát.
II. Kiskunság Szépe Választás
Várjuk azon 16 és 28 év közötti hölgyek jelentkezését, akik úgy érzik, hogy bájukkal, szépségükkel és kommunikációs képességükkel méltó módon képviselhetik a Kiskunságot és annak rendezvényeit.
A Nemzeti Erőforrás Minisztérium a társadalmi egyenlőség előmozdítása érdekében Esélyegyenlőségi Irodákat működtet. Pályázat elnyerésével a Bács-Kiskun Megyei Irodát a Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület vezeti.
Tájékoztató az illetékek 2012. január 01-i változásáról
Az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (Itv.) 2012. január 01-i módosításával a Polgármesteri Hivatalnál intézendő ügyekben is változnak az egyes illetékek.
Mezőgazdasági utak fejlesztéséhez támogatás igénylése
Megjelent az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a mezőgazdasági utak fejlesztéséhez a 2012. évtől nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 111/2011. (XI.24.) VM rendelet.
Aranykapu karácsonyi vásár
Kerekegyháza Város Önkormányzata az adventi rendezvénysorozat utolsó programján, 2011. december 17-én, szombaton 15-19 óráig ismét megszervezi az Aranykapu kirakodóvásárt Kerekegyházán a Szent István téren, melyre helyi vállalkozók, kézművesek jelentkezését várjuk! A vásár megtartását szabadtéren tervezzük (művelődési ház előtti tér).
Rossz idő esetén a művelődési házban.
Jelentkezési határidő: 2011. december 14. szerda 16 óráig
Kerekegyháza Város Önkormányzata pályázatot hirdet A VÁROS BABAKÖSZÖNTŐ ZÁSZLAJÁNAK MEGTERVEZÉSÉRE
Babaköszöntő zászló kihelyezésével szeretnénk Kerekegyháza ifjú polgárait köszönteni és örömteli érkezésüket méltóképpen jelezni a lakosság számára.
A sikeres terv elkészültével a városunk is csatlakozik a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom Babazászló-projektjéhez (http://haromkiralyfi.hu) : célja, hogy az intézmények falán azt is jelezzük zászlóval, ha településünkön kisbaba születik, hiszen ez a közösségnek is érték, öröm. A Mozgalom célja, hogy megszülessenek a tervezett gyermekek Magyarországon.
Hivatalos Autóbusz Menetrend változása
Szíves tájékoztatásul jelezni kívánjuk, hogy a 2010-2011. évi Hivatalos Volán Autóbusz Menetrend 2010. december 12-től (vasárnaptól) lép életbe.
A Bács-Kiskun megyei menetrendi kötet autóbuszállomásaink pénztáraiban 2010. december 4-től megvásárolható.
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ A 2011. ÉVBEN INDULÓ RENDŐR SZAKKÉPZÉSRŐL
A Belügyminisztérium, valamint az Országos Rendőr-főkapitányság rendészeti szakközépiskolái érettségire épülő, nappali tagozatos szakképzést indítanak az országos képzési jegyzékben szereplő rendőr szakképesítés megszerzésére. Az iskolai végzettség a rendőrségnél tiszthelyettesi, zászlósi beosztás betöltésére jogosít.
Bácsvíz Zrt. megbízásából 2010. november 8-tól megkezdik Kerekegyháza valamennyi ingatlanján a fogyasztási helyek átfogó ellenőrzését. Az ellenőrzést arcképes igazolvánnyal és megbízólevéllel rendelkező munkatársak végzik. Vizsgálják többek között a vízmérők állapotát, plombák sértetlenségét, víz- és csatornabekötéseket, vízvételezés formáját, forrását.
A vizsgálat végzését nem terheli semmilyen költség.
Ösztöndíjfelhívás 2011-2013
Kedves tizedikes és tizenegyedikes diákok!
Az UWC Magyarországi Egyesülete örömmel értesít benneteket, hogy idén is meghirdeti kétéves külföldi ösztöndíjaira szóló pályázatát!
Kerekegyháza frekvenciát nyert a Kerek1Rádió működtetéséhez
Nagy örömmel tudatjuk városunk lakosaival, hogy a 2010. április 1-én benyújtott kisközösségi frekvencia pályázatunkat a Nemzeti Média-és Hírközlési Hatóság nyertessé nyilvánította.
Ismételten felhívjuk a lakosság, különösen az idősek figyelmét, hogy NE engedjenek be idegeneket az udvarukba, házukba semmilyen indokkal (olcsó fa, tüzelő árusítás). Bármilyen hatóságtól (önkormányzat, nyugdíjfolyósító, ÁNTSZ) érkező személyektől pedig minden esetben kérni kell a jogosultságot igazoló fényképes igazolványt, okiratot is.
Őszi-téli baleset-megelőzési tanácsok közlekedőknek
Ebben az időszakban a közlekedési balesetek legfőbb oka, hogy a gépjárművezetők nem az időjárási-, látási- és útviszonyoknak megfelelően vezetik járműveiket. Ősszel a legtöbb problémát a csúszós út és a romló látási viszonyok okozzák, ezért lényeges, hogy minden járművezető megfelelően felkészítse járművét és természetesen saját magát (felelős gondolkodás, a szabályok tisztelete, preventív vezetéstechnikai felkészültség) is ezekre a körülményekre.
|