Együttműködési megállapodást az Agrárkamarával Kerekegyháza Város Önkormányzata, mint vezető partner, Ballószög és Fülöpháza Község Önkormányzata, illetve a Kiskunsági Hagyományőrző, Kézműves és Turisztikai Egyesület pedig mint együttműködő partnerek írták alá.
A projekt célja olyan kezdeményezés megvalósítása, amely több egybefüggő területű, a Homokhátságon található települést érint, és figyelembe veszi a homokháti specialitásokat is. Kerekegyháza, Fülöpháza és Ballószög települések kiválasztására a Homokháti Speciális Célprogram II. ütemében került sor, egyidőben Akasztó, Csengőd és Soltszentimre településekkel.
A projekt megvalósításához a gesztor 1.000.000 forint összeg nagyságrendben biztosított forrást.
Az ökotúra útvonal nagyrészt már eddig is működött, és mivel a népi kultúra képviselői mindhárom településen jelen vannak, szükségessé vált a települések összekötése, a túraútvonal egységes megjelenítése.
A projekt keretében a három település közigazgatási területén és a Kiskunsági Nemzeti Park kezelésében lévő területeken húzódó ökotúra útvonal megálló tábláinak, útjelző oszlopainak és településenként egy-egy darab útbaigazító térképnek az elkészítésére és kihelyezésére került sor.
Az ökotúra útvonal állomásai a következők:
1. Kerekegyháza Bemutató park
2. Ősborókás
3. Rendek Öko-Bemutatógazdaság Tanyamúzeum
4. Kunpusztai Református Templom
5. Kunpusztai Temető
6. Homokhátsági Mintagazdaság
7. Kondor-tó
8. Halász Tanya
9. Madárvárta
10. Szappanszék
11. Fülöpházi homokbuckák
12. Molnár Bio Mézesház
13. Natúr Kultúra Alkotóház
14. Naprózsa Oktatási Központ Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság
15. Kun Attila Nomád Hagyományőrzés
16. Zrínyi Mézeskalács
17. Geredy Öko-Bemutatógazdaságű
Az ökotúra útvonal gyalogtúra és kerékpártúra megtételére is lehetőséget nyújt, három eltérő hosszúságú körtúrával. Egy kisebb túraútvonalként a Kerekegyháza-Kunpuszta-Kerekegyháza kör akár gyalogosan is megjárható, ennél hosszabb a Kerekegyháza-Kunpuszta-Kondor-tó-Fülöpháza-Kerekegyháza útvonal, a még jelentősebb távolságra is vállalkozó túrázók pedig a Kerekegyháza-Kunpuszta-Kondor-tó-Fülöpháza-Ágasegyháza-Helvécia-Ballószög-Kerekegyháza kört célozhatják meg.
Reméljük, hogy a dekoratív, tájba illő táblák és oszlopok, illetve az útbaigazító térkép hasznos segítségül szolgál majd a térségbe érkező és a turizmus iránt érdeklődő látogatók számára az ökotúra útvonal állomáshelyeinek felkeresésében.
|